Számos alkalommal előfordult, hogy ügyfelünk egy problémára keresett megoldást, melyben szakvéleményünket kérte ki. Ezek eléggé sokrétűek voltak, kezdve egy-egy új számítógép beszerzésétől (az adott feladatra milyen paramétereket kell szem előtt tartania) egészen az új telephelyének informatikai kiépítéséig, mely a hálózatot, számítógépeket, szoftver környezetet és szervereket egyaránt érintette, sőt, olykor magára a telefon alközpontra is kiterjedt. Cégünk vállalja tehát munkatársaink által felhalmozott tudásra és tapasztalatra épülő szaktanácsok adását is az informatika minden területén, legyen szó akár: